TTT

 
Tiltott Tűrt Támogatott


Volt Magyarországon egy korszak, amit sokféleképp hívhatunk: Kádárkorszak, Átkos, Szocializmus, Legvidámabb Barakk stb. Ez a különös, besúgókkal, párttitkárokkal, úttörőkkel, Rákosival, Kádárral és káderekkel, fekete autókkal, kötelező orosz nyelvvel és karhatalommal terhelt időszak olyan mély nyomot hagyott kis országunk hatalmas történelmében, mint talán semmi. Olyannyira ellentmondásos időszak volt ez, amit még lezárni is kétféleképp szokás, politikai nézetnek megfelelően: Rendszerváltással vagy Rendszerváltozással.
Felkeveredett a társadalom és most, több mint húsz évvel később még mindig nem ülepedett le igazán. Mind a mai napig nincs olyan ügy az aktuális politikában, ami valamilyen módon ne kapcsolódna az előző rendszerhez. Talán tovább kéne már ezeken az ügyeken lépni, talán szembe kéne nézni a múlttal és lezárni azt, de mint oly sok minden, számunkra ez is szinte lehetetlennek tűnik.Van viszont olyan is, amire nem árt emlékezni, amit nem szabad elfelejteni és szerencsére nem is kell.
Előadásaink célja, hogy az akkoriban inkább tűrt, de inkább tiltott kategóriába eső, mára legendássá vált zenekarokat bemutassuk. Olyan alakjait a kornak, akik képesek voltak szembenállni a rendszerrel. Zenéjükön keresztül tudták közvetíteni mindazt a feszültséget és fruszrációt, ki nem mondott dolgokat, az elhallgattatott igazságokat, úgy, mint senki.
Üzenetüket talán ma még fontosabb meghallanunk mint akkor. Hiszen, bár nincs elnyomás, nincs rendszer és fekete autó, egy arctalan hatalom szellemi és érzelmi befolyása talán még jobban elhatalmasodott rajtunk, mint korábban bármikor.

2013-05-16
Tudósok


2013-04-24
Vágtázó Halottkémek


Facebook esemény • Kapcsolódó bejegyzés

-------------

2013-04-03
A.E. Bizottság


Facebook esemény • Kapcsolódó bejegyzés

-------------

2013-03-13
Waszlavik Gazember, Petőfi, Velorex, Sámán, 
Szabadcsapat, Ullmann Mónika László



Nincsenek megjegyzések: